A western lovaglás megfogalmazása nem egy egyszerű feladat, ugyanis sokak számára ez nem csak egy sport, hanem életforma.
Amerikai gyökerei egészen addig vezethetők vissza, amikor a spanyol gyarmatosítók lovakat, felszereléseket vittek a kontinensre, majd ott telepedtek le. Akkoriban a lovakat közlekedésre, munkára használták, kocsiba fogták őket. A régi időkben a cowboyok hosszú órákat, sőt, akár egész napokat töltöttek a nyeregben. Munkájuk eredményessége nagyban függött lovuk képzettségétől, illetve a velük kialakított kapcsolattól.
A western kiképzés alapjai
Alapjaiban véve a western stílus a cowboyok, azaz a marhapásztorok a lóval, illetve a lóhátról történő munkáján alapul, így a western lovak tenyésztése és kiképzése is az amerikai nagyállattartó vidékek mindennapi munkájához vezethető vissza. A cowboyoknak olyan lovakra volt szükségük, amelyek képesek voltak hatékonyan segíteni a szarvasmarhákkal végzett feladatokban, mint a terelés, a borjak leválasztása, lasszózás vagy éppen a sérült vagy elkóborolt állatok kezelése. Ezekhez a munkákhoz azonban nélkülözhetetlen volt az állat gyors reakciója és természetes ösztönei. A munka sikeressége gyakran azon múlott, mennyire volt képes a ló önállóan, ösztönösen reagálni és cselekedni.
A különféle feladatok miatt a lovasnak sokszor mindkét kezére szüksége volt, ebből kifolyólag alakult ki a laza, egykezes szárhasználat. A lónak apró, kifinomult jelekre kellett dolgoznia és amíg más utasítást nem kapott, addig folytatta az éppen végzett feladatot. Mivel a lovas nem folyamatosan irányította, hanem rövid, egyértelmű segítségeket adott a lónak, majd, amikor az helyesen reagált, azonnal abbahagyta a hatást, ezzel ösztönözte az állatot arra, hogy maga is gondolkodjon, megoldásokat keressen, és együttműködően dolgozzon.
Az amerikai cowboyok munkastílusa nem egyedülálló a világon, ugyanis más kultúrákban is évszázadok óta használnak lovakat hasonló feladatokra. A western sajátossága az, hogy az amerikaiak rendszerezték, dokumentálták és sportággá formálták.
A felszerelések
A western felszerelések a gyakorlati igényeket tükrözik. A western nyereg mély, stabil ülést adott, és alkalmas volt hosszabb munkanapokra, valamint vontatásra vagy rögzítésre is. A széles kengyelszíj védte a lovas lábát és ruháját. A kantár esetében a hosszú, nyitott végű szár lehetővé tette a laza kézhasználatot, illetve leszállás után a ló vezetését vagy kikötését.
A western lovaglás napjainkban
Ugyan a western lovaglás ma már sokkal inkább sportágként van jelen a köztudatban, azonban ugyanazokon az elveken alapszik, mint a régi időkben, noha a különféle edzésmódszerek fejlődnek, kiegészülnek. A cél olyan ló nevelése, amely összeszedetten, engedelmesen és könnyedén reagál.
A western stílusban elsősorban a testsúly- és hangsegítségek a legfontosabbak. A kéz csupán jelző vagy figyelemfelkeltő szerepet tölt be, a lábszár pedig korrekcióra szolgál. A western egyik legfőbb alapelve az, hogy a lovas ne kényszerrel hasson a lovára, hanem megértesse vele a feladatát és motiválja. A helyes válasz jutalma pedig a segítség azonnali megszüntetése.
A csikók képzése már 2 éves korban elkezdődik, kezdetben két kézzel, egyszerű csikózablával kezdődik, majd a tapasztalt lovak fokozatosan térnek át az egykezes, laza szárhasználatra és a feszítőzablára.
Mindezek együttese alkotja azt a sokrétű rendszert, amelyből a western lovaglás kialakult. Manapság a westernló nemcsak a versenysportban vagy a farmon/ranchen teljesít kiválóan, hanem nyugodt társ a szabadidős lovaglásban is. A western stílus egyik fontos szempontja és ebből a szempontból egyben előnye is éppen az, hogy a tréning során olyan lovat képeznek ki, amely kevés segítséggel is megbízhatóan és magabiztosan mozog bármilyen környezetben.
Források: icranch.hu
wes-uk.com
Kép forrása: unsplash.com